Amikor beléptem a kihallgatóba, a lélegzetem is elállt. Nemcsak azért, mert annyira véres volt a nő ruhája – valóban az is kicsit többnek tűnt annál, mint amit vártam –, hanem mert annyira elmondhatatlanul gyönyörű volt.
– Te jó ég! – sóhajtottam magamban.
Te jó ég! – Ennyire bejön? – Vincent ki nem hagyta volna. Muszáj volt azonnal megjegyzést tennie.
Ennyire bejön?– A vérre értettem – magyaráztam ingerülten.
A vérre értettem– Pedig a mellén nincs is olyan sok belőle. Amúgy nem tudom, mit vagy úgy oda. Sophie sokkal szebb ennél.
– Ha te mondod... – vontam meg a vállam a valóságban is. – Milyen kár, hogy nem láthatod soha többé.
– Ha te mondod... Milyen kár, hogy nem láthatod soha többé.– Ez aljas húzás volt! Egyébként nem mehetnénk el hozzá egyszer? És akkor mégis láthatnám.
– M
