Igazából banális. Nem az érintésébe lettem szerelmes, illetve de, csak az később jött. Akkor és ott, azon a régi éjszakán, megjelölt engem. Rám nyomta a bélyegét. Mert soha többet nem éreztem azt az elektromosságot, amit akkor és ott. És bármennyire is azt hittem, hogy már elfelejtettem, hát nem. Nem felejtettem el.
De amilyen gyorsan jön ez a gondolat a kusza és zavaros fejembe, olyan iramban el is szakadok a biztos mozdulattól. Minden érzést felvált bennem egy ismerős; a kéretlen, a hívatlan, mégis mindennapos: a közöny. A kötelező közöny, amivel élek minden egyes nap, ami nem engedi, hogy észrevegyem, megérint valaki.
Mégis pont két másodperccel tovább kapaszkodom a karjába, mint amennyire szándékomban áll. Miért is? Mert nem akarom, hogy tudja, elgyengülök.
Úgy emelem fel a fejem, h
