Meglep-e a saját bátorságom? Nos, igen. Félek-e? Igen, nagyon félek.
– Ne mondj erre most semmit! Azt hiszem, végtelenül önző dolog lenne most rád borítani bármit is. És sokkal önzőbb lenne, ha azt kérném, hogy figyelj és hallgass meg, amikor látom, hogy gyakorlatilag az életedért küzdesz, annyira fáradt vagy. Legyen most ennyi elég! Elhiszem, hogy hívni fogsz. Amikor lesz időd.
Végigsiklik a keze a combomon, még a farmeremen keresztül is felperzsel. De nem törődöm, nem törődhetek vele.
– Esőnap? – kérdem, és mosolygok rá.
– Kedd.
– Az jó. A kedd jó.
– Hívok neked egy taxit. Hol laksz?
Mondom a címet. Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki. Merthogy nem érdemlem meg, az tuti. Felállok, és az asztalra teszem a poharat.
– Próbálj meg aludni, és kérlek, kérlek szépen, ne haragudj rám! Ön
