Csenger Bálint megint nem szól. Nem tud. Én sem tudok egy csomó mindent. Hogy voltam-e ennyire bátor az elmúlt tíz évben? Hogy most akkor ez ennyi? Hogy bebasszam-e az ajtót?! Igen. Ezt még megteszem, mielőtt sírásba fordul az arcom.
Sétálnom kell.
Ráborítottam az elmúlt évek frusztrációját. Ő meg csak tűrte. Csöndben hallgatott, mert nem akart még jobban bántani.
Én viszont megtettem mindent, hogy megbántsam.
Elszúrtam.
Megint.
Tudom már, hogy ma éjjel sem alszom.
Jóllehet fekszem, igaz, a földön. Koszos a szőnyeg, nem vagyok rendes lány, hiába tanultam sokat az anyámtól, mostanában valahogy elhagytam a fészekrakó ösztönömet.
Ő próbált megtanítani, hogyan legyek nő, testvér, barát.
Takarítani utálok, főzni nem tudok, megfojt a mosatlan. Igaz, csak egy hete. Pedig egyszerűbb lenne
