LEVÉL
Barátom!
Barátom!Engedje meg, hogy így szólítsam, hiszen ez fejezi ki leginkább kapcsolatunkat. Tegnap láttam Magát, és akkor tudtam, hogy írnom kell, mert nagyon, de nagyon megsajnáltam. Azt hiszem, legalábbis remélem, hogy nem vett észre, amikor este átmentem a Ludovika-kerten. Babihoz siettem, egy beteg barátnőmhöz, talán beszéltem már róla. A Földtaninál dolgozik, és van benne valami vadság, de ez a vadság szenvedést takar, fájdalmat… No de nem akarok elkalandozni! Hol is hagytam abba? A Ludovika-kertnél, ugye?
Igen, igen, az volt a legfurcsább, hogy semmit se éreztem, amikor megláttam Magát. Pedig szakításunk óta hányszor elgondoltam, milyen is lesz az, ha valahol véletlenül megpillantom…
Nos, ott ült azon a padon a tűzoltónővel, és egy stanicliból kockacukrot ettek.
Kicsit
