– Nem felejtjük – válaszolom határozottan, majd kezet rázunk. Az alakulat egy szempillantás alatt eltűnik. Magunk maradunk egy idegen országban, idegen emberek között.
– Jöjjenek, megmutatom a szállásukat – Damir kinyújtja a kezét, ezzel irányítva minket, hogy merre menjünk. Felmegyünk az emeletre, ahol jobbra fordulva kinyit egy ajtót.
– Itt fognak lakni az itt-tartózkodásuk alatt.
Belépek a szobába. Majdnem teljesen sötét van. Csak annyi fény szökik be, ami be tud bújni a szorosan összepakolt zsákok között. Kettő ágy, ami mellett egy-egy kopott szekrény áll.
Hát nem egy Hilton…
Ledobom a táskámat a jobboldali ágyra.
– Pihenjenek egyet, vacsoránál találkozunk.
– Köszönjük!
Damir nem fecsérelni tovább az időt, magunkra hagy bennünket.
– Ez a hely több mint nyomasztó – Roy le se tu
