NajaAz elmúlt napok egyformán teltek. Életeket mentettünk, összeroncsolt testeket kerestünk a romok alatt, szembenéztünk a háború szörnyűségeivel, és ha eljött a nap vége, amit mindannyian úgy vártunk, én némán sírtam álomba magam. Igyekeztem nem kimutatni a fájdalmamat. Tagadnom kellett a szerelmemet a szeretteim előtt. Egyedül maradtam egy olyan erős érzéssel, ami talán pusztítóbb, mint az országunkban tomboló háború. Mert ez a szerelem nem a testemet emészti fel, hanem a lelkemet. A fájdalom és a bánat nagyon lassú folyamat. Olyan, akár egy parazita, ami élősködik, és közben alattomosan rombol.
Becsukom a szemem, kipréselem a mögötte megpihenő könnyeimet, hogy fájdalmasan hullhassanak alá a húrokra. Egy dalt éneklek, ami keservesen hasít bele a csendbe.
Egy éjjel, mikor aludtam
Azt á
