BORBÉLY A HÁZBAN
Úgy állt ott fehér köpenyében, akár az üzletben. Felső zsebében fésű, borotvakés.
Mosolygott, hajlongott, és közben azt mondta:
– Üdvözlöm, Lakos úr.
– Eljött, Hantos úr?
– Ön se feledkezett meg rólam…
Aztán, hogy elfogott egy kezet.
– Tudtam…
Majd egy másiknak.
– Nem is mertem volna remélni…
Mögötte a felesége – vékony kis barna asszony – hol a vendégre nézett, hol rá – a borbélyra. Megszorította a karját. – Mondtam, hogy nem kell kétségbeesni.
Egy lépést tett előre a konyhában a vendégek felé.
– Ó, a férjem azt hitte, hogy most már vége mindennek azért, mert fel kellett adni az üzletet. De én mondtam, hogy nem szabad elcsüggedni. – Kis szünetet tartott. – Meg aztán így sokkal kedélyesebb is.
Most aztán már Lakos úrnak, Váradi úrnak, Hantos úrnak meg a többi
