LOCSOLÓK
Csörgött a telefon. Az apa úgy ugrott fel, mint akire hirtelen ráhúztak egyet. Aztán már ott állt a telefonasztalkánál hosszú hálóingjében, borzasan, álmosan. – Tessék? Szabolcs? Miféle Szabolcs?
Az apa elakadt. A szoba túlsó végébe nézett.
A szoba túlsó végében takaró emelkedett, takaró hullámzott, megjelent egy talp. A talp pördült egyet – és a lány már leugrott a rekamiéról. Pizsamájában a telefonhoz szaladt.
– Apu! Add már ide.
Apa bólintott. – Igen, itthon van. – Átadta a kagylót a lánynak, ásított. Egy darabig még a telefon körül ácsorgott, mint aki már végképp nem tud mihez kezdeni.
– Szabolcs… – Vállát vonogatta. – Ki ez a Szabolcs, hogy kora reggel idetelefonál?
Anya feje is fölbukkant az ágyból. A lányát nézte, aki ott állt a telefonnál, és egyik fülét befogta, a
