III. FEJEZET
Hallgatagon indultunk vissza a domb alján várakozó kocsihoz. A lovak türelmetlenül toporzékoltak. A kocsis mozdulatlanul kuporgott a bakon. Nekem úgy tetszett, mintha szája vigyorgásra torzult volna, mikor minket megpillantott, de az is lehet, hogy csak a szokatlan hideg változtatta el arcvonásait.
Elhelyezkedtünk az ülésen. A kocsis a lovak közé csapott, és újra elkezdődött az eszeveszett vágtatás…
Igazán örültem, mikor a kocsi végre befordult a Cameron-kastély udvarába. A bizonytalan világításban megállapíthattam, hogy a kastély hatalmas épület; szeszélyes tornyai feketén váltak el a behavazott óriás fák sűrűjétől, melyek a kőfalon túl a magasba emelkedtek. A tágas udvar teljesen zárt terület volt.
A kastély bejáratánál négy óriási kutyát pillantotta meg, félelmetes álla
