Gombaformájú, széles karimájú kalap emelkedett föl mellettük, szinte árnyékot vetve a tribünre. A kalap alatt vékony fehér arc; minden vonása külön élt, mozgott. Satnya bajusza úgy ugrált, mintha fel akarna csúszni az orrára, de maga az arc mégis merev volt, és akárcsak egy másik arcot tükrözne. Kiemelkedett a kéz is, hozzátapadva a deszkához. Az alacsony kis ember mögött rongyokat lehetett sejteni, kenyeret szalonnamaradékkal – mint aki itt lakik. Úgy is nézett Gáborékra, akár egy fölvert lakó, az ágy szélén ülve.
Meg se szólal, gondolta Gábor, és mindjárt visszabújik.
De az megszólalt, olyan hangon, mint amikor élettelen késeket dörzsölnek egymáshoz.
– Mit akarnak, mire kíváncsiak? Leskelődnek, mi? Már régen mászkálnak utánam? – és most röhögnek, hogy kiugrasztottak!
A keménykalapos
