Éva fölnézett, mosolygott.
– Igazán sajnálom…
– Mit sajnál? – tudom, hogy nem preparált, nem tanult.
– El kell mennem.
– Most, éppen most? Csak az érdekel, miért jövök én egyáltalán? – Széket húzott maga alá, leült. – Megbukik, nem vitás.
– Maga ezt nem érti, el kell mennem, mert az apám kiabált: nem lehet téged semmire se használni, és ha egyszer kérek valamit!… Pénzért megyek.
– Miért magát küldik?
– Kit küldjenek? – Rántott egyet a vállán. – Azt hiszi, érdekel, ha elvágnak? Ők erőszakolják, ők akarják…
– És maga?
– Kertészetet tanultam volna, az persze nem kell nekik. – Belehajolt egy képeslapba. – Mit szól ehhez a ruhához, jól állna rajtam?
– Nem gondolja, hogy mégis kéne valamit?
– Nem érdemes, mindjárt indulok. Délután órám van az akadémián, látja, azt is szeretek, hegedül
