Varjas pedig ül a vécén. Fölnéz és szemben az ajtó nagy állótükrében megpillant egy keménykalapos férfit kiskabátban, aktatáskával, ahogy gubbaszt… Felemeli a kezét, mintha jelt adna önmagának, legyintés lesz belőle.
– Zsurkicza Ica – mondja a csöndnek. Honnan merült fel ez a név? Ki ez? Á, mindegy, hát fontos? Mégis. Zsurkicza Ica… volt vele valami dolga, vagy csak…? Napos sétány van előtte, ahogy fehér porcelánnadrágban sétál egy lánnyal, egy szőke lánnyal. Csupa rózsaszín ez a lány: a bőre, a ruhája és a neve, igen, a neve is. Zsurkicza Ica.
Megint az a keménykalapos férfi szemben a tükörben. Az arc elvész a kalap alatt, a nadrág, a cipő sártenger! Mikor borotválkozott utoljára? Itt a pamacs, a készülék a táskában, mi lenne, ha most…?
Föláll.
Lépések az előszobában, zörög a kulcs, a
