– Most, most figyeljen! Igen, tudom, hogy többször ismétlek szavakat, azért, mert hangsúlyozni akarok, azért, hogy megértsék, mintha tamtamdobot vernék.
Péter bólint, kicsit arrébb tolja a feketéscsészét, visszahúzza. Mintha a kávéház fölött, a város fölött lebegne. De mindenen túl hall egy hangot.
– Kicsoda vagy te, hogy átlépsz rajtam, rajtam a kötélen és a kolduson, aki egy vagyok veled?
Elmosódnak a szavak, aztán később, akár a panaszosan felsíró kürt.
– …mert mondom, hogy nincs tiszta ember köztetek, és a város falai leomlanak, ó Jeruzsálem, Jeruzsálem!
Zenekar zengése, hegedűk sírása, dobok dübörgése és a parányi megvilágított színen a próféta széttárt karral, sötét mellényben a szürke ruha alatt.
– Ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem!
Varjas félig lehunyja a szemét, de még mindig látja
