Este leereszkedik a köd, hogy felszívja az utcát és a várost. Milyen nedvesek, elmosódottak a fények és az emberek, mintha messziről jönnének, úgy lépnek elő a ködből. Megállok egy sarkon, szinte teleszívom magam az utcával, a zajokkal. Úgy érzem akkor, hogy mindez bennem van: az apró fények, az elúszó kis boltok, a hangok, a távoli vonatfütty. – Szállok a sötétben és a ködben; utak jönnek elém, régi utak, ahol valamikor jártam. Elhagyott sétány a ligetben, régi villamosmegálló, egy bolt és a zongora hangja, ahogy mentem végig az utcán. Nem álltam meg, nem néztem fel az ablakra, de olykor most is várom, hogy megszólaljon fölöttem a zongora.
Belefúrom magam a ködbe, mert most valami vár rám. Most, igen, most megtalálom a huszonegyedik utcát! Sötét utcák mélyén, kis boltokban tudnak róla, a
