Gábor végigment az udvaron, aztán megállt egy ajtónál. Úgy állt, mint aki előtt már semmi sincs, mint aki már vissza se fordulhat. A kis táblán a név sötétbe merült és elképzelhetetlen, hogy ez az ajtó még egyszer kinyíljon. Odabent miért a könyvek, a bútorok és a ruhák? – és miért áll itt Gábor, kire vár?
De ha mégis kigyulladna a fény odabent az üvegajtó mögött, végigömlene az előszobán a puha meleg fény, és Gábor se állna itt a sötétben.
Becsöngetett.
Fölsikoltott a hang, aztán megint csönd volt. A sötét ajtó Gábor előtt, mögötte senki. Ez az ajtó, amit azelőtt észre se vett, se ő, se más. Megnyílt, ha csöngettek, hiszen azért volt. Ki-be jártak rajta és ha véletlenül belerúgtak? – hiszen azért volt. De most nem nyílt meg, most ő a lakás és a lakó. Megnőtt, kiszélesedett az ajtó, csa
