Fölkapta a kabátját, aztán kilépett az előszobába. – És ha zárva van az ajtó, kit hívok, kinek szólok?…
Sötét volt az előszobában, a hold mintha üvegtetőn keresztül világítana. Gábor úgy érezte, valaki áll mellette. Egy ember, egy szék, egy öreg, megvakult tükör. A régi, rokkant bútorok, a halálos unalomba fulladt előszoba poros képeivel visszahúzták, nem engedték. A padló gonoszul recsegett.
De akkor már az ajtónál volt, lassan, vigyázva lenyomta a kilincset. Az ajtó kiengedte. Valósággal kicsúszott a vékony résen.
Lent, a ház előtt megállt és visszanézett. – Hát ebben a házban volt?… és mintha még most is ott állna a sötét előszobában.
Az utca oly csöndes, oly unott a sárgán vicsorgó házakkal. Távolabb egy tér fáit lehetett látni fekete, kopár ágakkal. Akik átmentek a téren és akik i
