– …Kairó… tetszik tudni, néha arra gondolok, mit csinálhat most a lányom? Olykor úgy érzem, én is ott vagyok vele, és nem itt az utcán. Hiszen, ha írnék neki, talán kihívna magához a feleségemmel. De tessék mondani, mit csinálnék ott Kairóban?… én meg a feleségem?
Az öreg legyintett. Lelépett a lépcsőről, aztán elindult lefelé a sarokra, mintha ott várná valaki. Gábor pedig haza. És most már nem kísérte az utca, az embereket se akarta látni. Csak otthon lenne már, egyedül a szobájában. Miért is ment el? mit akart, mit várt? Hogy az utcán egyszerre csak eléje lép Magda?… – mindig, mindig ez!
A kis utca a tér mellett oly ismeretlen, mintha soha nem járt volna erre. A Kék Pipából kihallatszott a zongora, valaki énekelt. A tér magányos foltja. Egy ember ment a sétányon, körbe-körbe: gondolat
