Gábor erős szorítást érzett a karján, aztán két kézzel fogta a lány vállát, hogy el ne vágódjon. Éva arca még mindig olyan közel volt és beszélt, beszélt, mintha önmagát korbácsolná. Homloka elszűkült, de a szeme megnagyobbodott, égett, lobogott.
– Pénzért küld az apám, kölcsönökért, amiket ő sosem kapna meg! Hogy vigyorognak rám, és hogy néznek… A Mohi már megint elküldte a lányát. – Megkínálnak cigarettával és likőrrel… utálom az italt, érti, utálom… és ezt az egészet! Most mindjárt bejön az apám, elém áll és kérdez… hát mit mondjak neki, az arcába vágjam, hogy a lánya, hogy a lányát?! – Egy pillanatra elhallgatott, aztán megint megragadta Gábor karját. – Vigyen el engem innen, akárhová, csak vigyen el!
Gábor egy mozdulatot tett, mintha tényleg el akarná vinni a lányt. Ugyan hová vinné
