EpilógusA terem zsúfolásig megtelt, a beszélgetések moraja inkább koktélpartit idézett, és nem szépművészeti aukciót. Flora csöndben ült, a licitálótáblácskával az ölében, körülvették a hangok. Furcsán derűsnek érezte magát ebben a buborékban. A nyár tomboló szenvedélye és áradata emlékké szelídül, amely egy napon majd nem fáj többé. Csak távoli esemény lesz, amelyhez nem kapcsolódnak érzelmek. Egy ébren töltött éjszaka Antibes-ban, egy lemeztelenített hazugság… Ennyi lesz csupán: szavak és képek sora, amelyek elmosódnak, és a múltba vész a düh, a sértettség, a kétségbeesés, a zűrzavar, amely ezen a nyáron körülötte harsogott.
Valaki megszorította a vállát, a Christie’s Ázsiai Kortárs Művészeti Osztályának a vezetője mosolygott le rá.
– Gondoltam, hogy itt találkozunk. Gratulálok! Micsod
