Negyedik fejezetA hold már magasan járt az égen, mire Flora beillesztette a kulcsot a hatalmas tölgyfa ajtó zárjába, és belépett a belső udvarra. A mézszínű falakhoz támasztott Vespák és biciklik számából ítélve az épület valamennyi lakója otthon volt már – azok is, akik este elmentek valahová. Flora kerekes utazótáskája hangosan zörgött a tisztára sikált macskaköveken, ahogy a túloldali lakások felé sétált, fáradt szeme észre se vette a falakra felkúszó, éjjel virágzó jázmint, a gondolatai máshol jártak, így nem hallotta a távoli zenét, amely színes páraként töltötte be a teret.
Beütötte az épület kódját, és felvánszorgott a kőlépcsőn, félig-meddig azt remélte, hogy a barátai már nyugovóra tértek, és ő egyenesen bevonulhat a szabad hálószobába – egy régóta fennálló megegyezés szerint az
