VALAMIT EGY NAGYBÁCSIRÓL
Rónay György emlékére
Rónay György emlékéreKövérkés, szürke kabátos férfi kanyarodik be a gangon. Vidáman fütyörészik. Hirtelen megáll egy pillanatra. Összevonja a szemöldökét.
Hohó, de hiszen ez!
Az ajtó előtt alacsony, vézna fiú, elnyűtt kabátban.
– Jó estét, Béla bácsi!
A férfi kulcsot húz elő a zsebéből. Nézi a gyereket.
A kulcscsomó úgy fekszik a tenyerében, mint egy halott madár.
– No, te itt vagy?
– Apa küldött – hallatszik a háta mögül igen halkan.
Az előszoba szép, világos. A piros futószőnyeg mint hosszú, kioltott nyelv.
A bácsi leveti a kabátját, a szekrény fogasára akasztja.
– Mi van apáddal?
– Semmi. Még mindig semmi.
– Már majdnem ötvenéves. És csak úgy lóg bele a világba. A tisztelt bátyám. A kedves… Persze, mikor még volt pénze, adta a
