A MÁSODIK FÉLIDŐ
Egy gyűrött irkalap csúszott be az előszobaajtón szerényen, de mégis tolakodón. Nem vette fel. És nem veszi fel. Elég volt belőlük. Mindenféle cetlik, tépett levéldarabok, expresszüzenetek. Mondja, postás úr, nem kéne ilyenkor becsöngetni? Attól fél, hogy nem kap borravalót? Hát lehet, hogy a lakótársaim nem kényeztetik el, de azért… Mondja, nem hallotta azt a szót, hogy kötelesség? Ez a szó ismeretlen maga előtt? Kiveszett ez a szó? Feltépte az ajtót. Beleordította az üres lépcsőházba.
Kötelesség! Kötelesség!
Körülnézett. Lihegett, mint aki jól kiordította magát. Kinyílt a szemben levő ajtó. Megjelent egy kócos, sárga pongyolás nő, körülnézett óvatosan, riadtan.
– Vigyázzon az ajtónyitással.
– Miért vigyázzak az ajtónyitással?
– Mostanában olyan dolgok történnek…
–
