NYARALÁS
Az anya csontos, tűhegyes arcával belehajolt a lámpába. Egy ing nyakát foltozta apró, ideges mozdulatokkal. Mellette a díványon ingek, szép rendesen összehajtva. Aztán néhány alsónadrág, zsebkendő.
Az anya hunyorogva fölnézett, mintha ott túl, a lámpa fénykörén keresne valamit.
– Bandi – mondta, és egy szék megroppant a sarokban –, azt hiszem, ez az ing is rendben van.
Újabb reccsenés a homályból.
– Köszönöm, anyám.
Az anya még mindig előrebámult, belebeszélt a sötétbe.
– Azt hiszem, fiam, mégiscsak vennünk kéne egy-két dolgot… inget meg effélét. – Kis szünet, aztán: – Legalább pár darabot.
– Legalább pár darabot – visszhangozta a sarok. Aztán egy térd fölemelkedett a homályból, a vékony, barna arc is előrehajolt. – És aztán, mit kéne még vennünk?
Csöppnyi gúny sem volt a
