Hatodik fejezetAlberto letette a jázminteát, a reggeli napfény átsütött a fehér csontporcelánon.
– A hercegné őkegyelmessége hamarosan érkezik.
– Köszönöm.
Körülnézett a szobában, amely, abból ítélve, hogy a főbejáratnál balra fordultak, a palota másik szárnyában lehetett, mint Elena egyszínű apartmanja. A földszinten helyezkedett el, boltíves mennyezetét rózsaszínű felhők és repülő kerubok díszítették, a falakat pasztellszínű márványintarzia borította, melyet alkalmanként bemélyedések díszítettek, és a falmélyedésekben szobrok álltak. Visszafogottnak tűnt a többi, pazarlóan aranyozott galériához képest, amelyeken idefelé átjöttek, és Cesca hálás volt ezért az átmeneti megkönnyebbülésért, mert sajgott a feje az alváshiánytól (már megint) és az előző esti bortól (már megint – mikor tanul
