Fejezet 3
1016 Words
– A nővel!
Nagyon buta képet vághatott, mert Sebők dühbe gurult.
– Hát milyen nőre vár?! Bemegy magához Habácsné, egy rendes, komoly asszony, és akkor maga a sportújságot olvassa! Talán a Gloria Swanson fogja meglátogatni vagy Anita Page? Különben lehet, hogy akkor is a csapat-összeállítással törődne. – Aztán arról kezdett beszélni, hogy egyszer őt is meglátogatta Habácsné. – Amikor egy bizonyos ügy miatt kellemetlenségem támadt. Egy biztos: Habácsné nem hagyja cserben az embert.
Narancsot és sört hozott.
Csempe-Pempe a kórházra gondolt. Arra a mozdulatra, ahogy kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, majd újra betolta. És feküdt, feküdt! Ez ugyan nem izgatta túlságosan, de most valahogy mégis… A keze a takarón. Ha még egyszer láthatná, ahogy a keze a takarón fekszik!
Ez az alak itt előtte mikor aludt utoljára ágyban? Nagyon is rácsavarodik a kötélre, aztán majd lepottyan. Ez így nem megy. Csak szép könnyedén, mintha hintázna, hinta-palinta…
Azt mondják, egyszer egy herceg is idekeveredett. Egy svéd herceg. Elüldözték, mert ivott, meg nőkkel bolondozott. De hát miért ne ihatna egy herceg, miért kell mindjárt elkergetni. Egy uralkodó persze más, annak nem lehetnek ilyen kilengései. És talán trónörökös volt az illető.
– Hagyjon békén. – Sebők hangja távoli volt. – Nem emlékszem semmiféle svéd hercegre.
– Hercegek járnak ide! – nevetett egy nő. Lefelé jött a lépcsőn, a felcsapódó fényben, és nevetett. – Hol vannak a hercegek?
Mögötte megjelent egy kalauz, és ő is megkérdezte:
– Hol vannak a hercegek?
Körültáncolták Emőd ágyát, aztán csönd lett és sötét.
Mintha már régen útra készen állt volna, amikor odafent megszólalt egy hang.
– Csempe-Pempe!
Egy pocsolya fényben állt, és felfelé bámult. Lassan köréje gyűltek a többiek is. Sebők Laci, Habácsné, Béres Gabi. Emőd nem kelt fel az ágyból. A takaróját paskolgatta, ahogy azt mondta:
– Ezt szeretem. Nem csinálnak kavarodást. Azt szólítják, akire szükségük van.
Sebők vállat vont.
– Azért várja meg, amíg lejönnek.
– Mindig történhet valami – mondta hátul egy hang.
Emőd az ágyból: – Én már csomagolnék.
Csempe-Pempe mozdulatlanul állt. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy csomagolni akarna.
A hang a magasból újra megszólalt.
– A vörös Hungler akar veled beszélni.
Csempe-Pempe megmozdult. De hiszen ez a Balla Tóni a Titániából! Ha a vörös Hunglernek kell valami, csak int: – Tóni, nézd meg, mi van ezzel meg ezzel. – Tóni elrohan, és megnézi, mi van ezzel meg azzal.
– Mindjárt! – Lavórba mártotta az arcát, aztán magára kapott valami pokrócot. Érezte, hogy többen ugrálnak körülötte. Valaki megigazítja rajta a pokrócot, és megkérdi:
– Ki az a vörös Hungler? Mire Emőd:
– Egy jelentős személy a Csempe-Pempe klubjából.
Csempe-Pempe hálásan nézett az ágy felé. Az előbb utálta Emődöt, amikor a rendőrségre célozgatott, meg arról a csomagolásról beszélt, de most, hogy ezt mondta:
„Egy jelentős személy a Csempe-Pempe klubjából.”
Ezt mindenki hallotta. És ezt örökké hallani fogják, akik valaha is megfordulnak Habácsnénál. Akár szalmazsákon fekszenek, akár kötélen lógnak. Mint ahogy azok is hallják, akik örökre eltűntek ebből a pincéből. A svéd trónörökös rábólint: – Szép dolog, Csempe-Pempe, kérem, ha az embert egy jelentős személy keresi a klubjából.
– Lordom!
Csempe-Pempe kint az udvaron könnyedén meghajolt Balla Tóni előtt.
A répaorrú fiú kissé meggörnyedve állt. Halottmerev arcával akárcsak egy kútfigura. Befagyott, elromlott szökőkút.
– Mit csináltál ilyen sokáig?
Ahogy az utcán elmentek a pince ablakai mellett, Csempe-Pempe el se tudta képzelni, hogy itt lakik. De hát erről szó sincs, ebben a hatalmas, ormótlan kabátban lakik. Morzsa egy leszakadt zsebben.
– Miről van szó? – kérdezte. – Mit akar a vörös Hungler?
– Hozott már néhány tisztességes játékost a Titániába, hozott már néhány jó kis focistát.
Hungler le-föl sétált Csempe-Pempe előtt. Rövidre nyírt, őszesvörös haj, zömök alak, enyhén karikalábak.
Sose volt komoly játékos, gondolta Csempe-Pempe. És mégis mindig biztos helye volt a csapatban. Az igaz, hogy tudott küzdeni, és ha egyszer ráállították valakire…!
Lent ültek az irodában, a nagy tribün alatt. A falon fényképek. A Titánia csapata 1903-ból. A legtöbb játékos bajusszal, oldalt egy meghatóan szelíd tekintetű családapa guggolt.
A Titánia az uruguayi turnéról. A legendás hírű fedezetsor: Lovas, Kondik, Szabadits. Egyszer, évtizedekkel később, egy osztrák szakember itt a Titánia-pályán látta a csapatot. Nézte, hogy működik a halfsor, nem volt reménytelen eset, azt aztán nem lehetett mondani, de az osztrák mégiscsak a fejét csóválta. – Gurigáznak, gurigáznak, de a Lovas, Kondik, Szabadits… – Felsóhajtott, és szinte könnybe lábadt a szeme.
– Aber, Lovas, Kondik, Szabadits – sóhajtott Csempe-Pempe.
– Mióta tud maga németül? – nézett rá Hungler.
– Én nem tudok németül, de egyszer Billy Weissner azt mondta itt ezen a pályán…
– Billy Weissner! – Hungler megrándította a vállát. – Túlságosan szeszélyes volt, egy szövetségi kapitány azért nem lehet ennyire szeszélyes.
Felsorolta Billy Weissner kedvenceit. A legtöbb olyan játékos, akinek szerinte nem lett volna szabad bekerülni a válogatottba. – És a Noschkét éppen egy Közép-európai Kupa mérkőzésen próbálta ki!
Csempe-Pempe a fiúkat nézte, a régi fiúkat azon az uruguayi pályán. Lovas, Kondik, Szabadíts, a legendás hírű fedezetsor. Az első mérkőzést megnyerte a Titánia, 3:0-ás félidő után 4:3-ra. A világbajnok Uruguay ellen, saját otthonában.
– Ha azt mondom, hogy az oroszlánbarlangban, akkor keveset mondok. És az a 3:0-ás félidő sok mindent elárul. Hogy úgy játszottak a világbajnok együttessel, mint egy vidéki csapattal, vagy mondjuk, a Soroksárral. A második félidőben egy kicsit engedni kellett, ha épségben akarták elhagyni a pályát.
– Én nem mondom, hogy Billy Weissner homokos volt. – Hungler maga alá kapott egy széket, és leült. Látszott rajta, hogy nagyon feldühödött Billy Weissneren. – Akkoriban ilyesmiről beszéltek, de én egy pillanatig se hittem a dologban. Billy Weissner még csak homokos se volt, semmi se volt!
Az a közönség ott Uruguayban felgyújtotta volna a pályát, forradalmat robbantott volna ki, ha a második mérkőzést is megnyeri a Titánia.
– Senki se tudott úgy faultolni, mint a Szabadits Gabi. – Csempe-Pempe szédült a gyönyörűségtől. – Senki a világon.
Hungler, aki még mindig Weissnerről és Weissner kedvenceiről magyarázott, elvigyorodott.
– Szabadits Gabi! – Olyan szeretettel nézett Csempe-Pempére, mintha ő volna a Szabadits Gabi. – Megnyomott valakit, szépen, finoman…
– …de olyan finoman, hogy senki se vette észre.
– …még az sem, akit megnyomott, csak éppen összecsuklott, húsz perc múlva csuklott össze a pálya túlsó felén.
- Writer
