– Nem én voltam – mondta Alice. – Billy, nem én húztam meg a ravaszt, esküszöm, hogy nem én voltam.
Pedig ő volt. Valami megszületett benne, egy idegen lény, és most már az egész életét vele kell leélnie, mert az is ő volt. Látni fogja, amikor a tükörbe néz.
– Gyerünk! – A Siget az övembe csúsztattam, és a táska szíját Alice vállára akasztottam. – Mennünk kell.
– Én csak… mintha kiléptem volna a testemből… és…
– Tudom. Mennünk kell, Alice.
– Annyira hangos volt! Nem volt hangos?
– De, nagyon hangos volt. Gyerünk!
Végigtámogattam a folyosón, és csak most vettem észre, hogy a falakat lovagokkal, szüzekkel és valami elbaszott okból kifolyólag szélmalmokkal teleszőtt kárpitok borítják.
– Ő is meghalt? – Alice Petersenre nézett.
Letérdeltem a pasas mellé, de ki sem kellett tapintanom a
