– Tehát akkor végig igaz volt az egész! – folytatta Starkin pár perccel később a panaszkodást. – Akkor nem csak én képzeltem. Tényleg minden megtörtént újra és újra. Maga azt el sem tudja képzelni, hogy milyen volt!
– Láttam én már ezt-azt – mondta a kapitány.
– Ezt-azt?! Tudja maga, hányszor csináltam végig azt a rohadt napot? Tudja, hány napból áll harminc év?
harminc– Nem vagyok túl jó matekból. Hány napból áll?
– Mit tudom én! Nem mindegy?! De legalább tíz- vagy tizenegyezerből! Tudja maga, hogy milyen tízezerszer leélni ugyanazt az eseménytelen, dögunalmas napot? El tudja képzelni, hogy milyen tízezerszer banánpudingot reggelizni vaj nélküli pirítóssal? Az a szar már másodszorra sem ízlett! Utána pedig sótlan, túlfőtt tészta volt ebédre, egy löttyintés paradicsomszósszal a tetején
