32. FEJEZETRoyce
Elöl ültem a kocsiban, és a forgalmas út túloldalán meghúzódó, kerítéssel elzárt telket néztem. A szívem úgy bömbölt, mint az autópályán száguldó autó motorja.
A tenyerem ragadt az izzadságtól.
Mi a fenét csinálok?
Úgy ülök itt, mint egy kukkoló.
Csakhogy ma… Rádöbbentem, nincs elég erőm, hogy elmenjek innen.
Gyerekek szaladgáltak a játszótéren. Kiabálásuk és kacagásuk belehasított a fülledt Los Angeles-i levegőben hömpölygő hőhullámokba. Visszhangokat vert és visszapattant a földre.
Engem négy évvel ezelőtt fosztottak meg az ilyen boldogságtól. Azon a napon, amikor kitépték a mellemből a szívem, és semmivé foszlott a világom.
A sötétségbe taszítottak.
Nem maradt nekem más, csak a bosszú.
A megtorlás keresése.
Mulatságos, ahogy váratlanul emberek bukkannak fel a
