12. FEJEZETRoyce
A két erkélyrészt elválasztó alacsony fal tetején mozdulatlanná dermedő alakra pillantottam. Szellős, fehér hálóinget viselt, majdnem áttetszőt, finom vállára keskeny pántok tapadtak, a keblére vékony anyag simult, és a holdfényben tejfehéren izzott hosszú lába.
Mi a fenét csinál?
Valahányszor eltaszítom magamtól, mindig sikerül közelebb férkőznie hozzám.
– Nem lenne szabad itt lenned – nyögtem ki újra a torkomat elzáró éles szikladarabok között. Hazugság volt ez a javából, hiszen csakis arra vágytam, hogy itt maradjon.
– Miért nem? – kérdezte lassan, és basszus, semmilyen helyes válasz nem jutott az eszembe.
Kivéve persze, hogy két másodperc múlva odarohanok hozzá. Öt másodperccel később pedig máris feldobom a vállamra. Beviszem az ágyamba, és átengedem magam a kett
