11. FEJEZETEmily
A szoba bűzlött a gonoszságtól. A rettenetes megátalkodottságtól.
Fuldokoltam.
Öklendeztem.
Bekötött szememmel a sötétség foglya voltam. Rángatni kezdtem csuklómon a kötelet. Kétségbeesve.
Egy kéz ragadta meg az állam.
– Halkan, édes Emily! Óvatosan. Ugye nem szeretnéd, hogy bajod essen?
Nyöszörögni kezdtem.
– Könyörgök, engedj el. Bármit megteszek.
Forró lélegzetet éreztem a fülemen.
– Megígéred?
Zihálva és teljesen leizzadva ültem fel. A tekintetem ide-oda cikázott a szobában, egy rejtőzködő démont keresett. Árnyékok ugráltak a falakon és táncoltak a padlón. Az üvegfalon át beáramló holdfény ezüst sugarai között az erkélyre cserépbe ültetett két parányi pálmafa körvonala imbolygott. Megkönnyebbülve felhördültem.
Csak álmodtam.
Csak egy álom.
Nem menekülhete
