A legenda bukása

2. fejezet

2. fejezetLegend

Agyoncsapom ezt a barmot. Mindent megtettem érte, de most esküszöm, kinyírom.

Eddig is rosszul álltak a dolgok, de ez már tényleg mindennek a teteje. Ebből képtelenség kimászni.

Mindig meg voltam győződve róla, hogy ha börtönbe kerülök, ahogy már annyian megjósolták, akkor az a saját bűncselekményem miatt lesz. De úgy tűnik, mégsem. Minimum huszonöt év, de lehet, hogy életfogytiglan, mert Lökött elrabolta az NYC Magazine-ban említett, negyven év alatti legbefolyásosabb nőt. Aki még csak harmincegy lesz.

Jézusom, mekkora kibaszott baklövés!

Scarlett Priest, az előkelő, hűvös szőkeség itt van az irodámban, a Legenda nevezetű új szórakozóhelyen, amit nemrég nyitottam, de máris a tönk szélén áll. Reszket a félelemtől, de a szemembe néz, és talán azt hiszi, mindjárt végzek vele. Mégis, mi mást gondolna, hiszen elraboltuk.

Elönt a harag, Lökött pedig az ajtó felé sompolyog, mint aki menedéket keres. Legalább annyi esze van, hogy tudja, hogy ezt most jobban elcseszte, mint eddig bármit. Ha bárki más követett volna el egy ilyen hibát, már kinyírtam volna.

Most mi a francot csináljak? Kármentés. Már ha egyáltalán lehet.

– Helyrehozom, amit kell, megteszek mindent, ami tőlem telik – ismétli a nő. A hangja remeg, de a szavai tiszták, érthetőek. – Csak hagyjon életben!

Mi járhat a fejében? Fogalmam sincs, mit akar helyrehozni. Nem tudom, miről beszél… biztos hallotta, amit Lökött mondott.

– Mit hallottál? – kérdezem.

Hátraveti a fejét, mintha még a hangomtól is iszonyodna. Nem érdekel, nem vagyok hajlandó megsértődni, elvégre akár sikoltozhatna is, vagy fenyegethetne a zsarukkal, börtönnel, az FBI embereivel, vagy a befolyásos családja vagyonával.

A fogai apró harapásnyomot hagynak az ajkán, látom, ahogy nyel egyet, és nem is értem, miért tűnik fel minden rezdülése.

Talán azért, mert a börtönben rá fogok gondolni mindennap, amíg a szabadságról ábrándozom, és a jó életről, amit megígértem magamnak. Pompás életről, remek életről, ami…

Félbeszakítom a gondolataimat, mert Scarlett Priest szóra nyitja a száját.

– Mást nem hallottam. Csak a Proclaimerst, ahogy arról énekelnek, hogy ötszáz mérföldet gyalogolnának.

Most hogy mondja, én is hallom a dalt a márványpadlóra esett fehér fülhallgatóból.

Hirtelen döntésre jutok. Az ilyen döntések már nem egyszer mentették meg Lökött életét, az enyémről nem is beszélve. Most csak két lehetőségem van, és mivel mindkettő börtönbe juttat, ha rosszul sül el, jobb lesz, ha okosan cselekszem.

– Tényleg olyan zseniális vagy, amilyennek mondanak? – kérdem, és az asztalomról felemelem az NYC Magazine példányát, ami ezt az egész kalamajkát elindította.

Scarlett Priest lehajtja a fejét, és meglepve veszi szemügyre a saját fotóját a címlapon. Photoshoppal megdolgozták ugyan, de szerintem élőben sokkal szebb. Nem mintha a véleményem számítana.

Egy pillanat múlva rám emeli szürke szemét.

– Még annál is zseniálisabb vagyok – feleli. A hangja halk és tartózkodó, de elszántságot és önbizalmat sejtet. Megnyalja rózsaszín ajkát, és hozzáteszi: – Főleg, ha az életem múlik rajta.

Az elefáncsonttoronyból alászállt hercegnő ezek szerint gyors észjárással is meg van áldva. Jó tudni.

– Tudod, hogy hol vagy, és én ki vagyok?

Körbepillant az irodámban, feltűnik neki Lökött, ahogy ott ácsorog tőle balra. Ismét a szemembe néz.

– Nem, fogalmam sincs. Egyébként is, ha kell, bármit azonnal elfelejtek, még ha láttam is. Én vagyok a megtestesült diszkréció.

Az életösztöne erősebb, mint a félelme. Ez kapóra jön.

– Szerencsés vagy, Scarlett, mert úgy döntöttem, csak rajtad múlik, megmenekülsz-e.

Na persze! És hogy én megmenekülök-e… ezen is eltűnődöm.