A legenda bukása

3. fejezet

3. fejezetScarlett

Hogy megmenekülök-e?

Igazán kecsegtető ajánlat, főleg hogy ilyen telt ajkak ejtik ki a szavakat, és ilyen vonzó arc néz rám. Talán túl szép, hogy igaz legyen? És mi ez az akcentus? Csak nem a déli államokból származik a fickó? Alig hallhatóan, de egy árnyalatnyit kitűnik a beszédéből.

Nyelek, mert gombócot érzek a torkomban. Nem számít, miféle akcentusa van. Csak az számít, hogy ezt élve megússzam.

Felszegem a fejem, és egyenesen a szemébe nézek, hátha a határozottság segít. Nem esik nehezemre az arcába bámulni. Szent ég! Még sosem láttam senkit, aki ilyen nyers és ilyen vonzó.

Ne ezen járjon az eszed, hanem azon, hogyan fogod ezt megúszni! – csattan fel bennem a józan ész hangja.

– Honnan tudhatom, hogy nem fogsz becsapni?

A szeme sem rebben. Mintha kőből faragták volna az arcát. Teljesen szenvtelen. Csak… mintha az állkapcsa megfeszülne egy kicsit.

– Sehonnan. De nincs más választásod, mint meghallgatni az ajánlatomat.

Elképesztő a hangja, érzem, hogy körülvesz az erő, ami sugárzik belőle. Legszívesebben belerogynék az egyik bőrkárpitos fotelbe, és védekezőn összegömbölyödnék. Nem, jobb, ha nem. Inkább futnék, el innen, gyorsan, mert a jelenléte teljes káoszt idéz elő bennem. Csakhogy itt van a szobában rajta kívül még egy fickó, akinek valahogy sikerült engem elrabolnia, amikor hazafelé kocogtam egy fotózásról. Nem hinném, hogy csak úgy futni hagyna.

Marad az egyetlen, amit nem vehetnek el tőlem: a merészségem.

– Akkor hadd halljam! Nincs sok időm, ma estére terveim voltak, és nemsokára fel fog tűnni mindenkinek, hogy eltűntem.

Anyám büszke lenne rá, hogy a burkolt fenyegetést milyen rátarti magabiztossággal mondtam ki. Mindig arra tanított, hogy az önbizalom a legfontosabb, és ha épp bizonytalan vagyok, akkor is úgy kell tennem, mintha tökéletesen magabiztos lennék.

Bárcsak még itt lenne, és személyesen is elmondhatná ezt! Megsajdul a szívem, annyira hiányzik. De közben farkasszemet nézek az ellenfelemmel.

Megint megfeszül az állkapcsa, és attól tartok, felbosszantottam. Ne légy ostoba, Scarlett!

Észbontóan kék szeme olyan áthatóan fürkész, mintha a csodás sminkem alá akarna férkőzni, amit a stylist készített nekem a fotózáshoz. Persze a szőnyegbe csavarva biztosan elkenődött, de ezt most tényleg leszarom. Kit érdekel a smink, amikor az életem forog kockán?

– Merész nő, az biztos – szólal meg a fickó, aki tőlem balra ácsorog. Neki is van némi akcentusa, erősebb, mint a fogvatartómé, és nyilvánvalóan a déli államokból származik.

Mellette a földön hatalmas, csíkos szőrű kutya fekszik. Úristen, ez a dög akkora, hogy simán felfal. Szerencsére nem acsarkodik.

– Fogd be a szád, Lökött! – mondja a kék szemű férfi, továbbra is farkasszemet nézve velem.

Lökött? Ez meg miféle név? Elgondolkodom rajta, de ekkor a fogvatartóm egy szék felé int.

– Ülj le és figyelj!

Legszívesebben kikérném magamnak, hogy úgy szól rám, mint egy kutyára, de tudom, hogy most okosabb csendben maradni. Lehuppanok hát a bőrkárpitos fotelbe, ő pedig beszélni kezd.