A legenda bukása

4. fejezet

4. fejezetLegend

Scarlett Priest a bőrfotelből mered rám, amit az egyik alkalmazottam, Zoe választott, amikor berendeztük a klubot. Lettek volna ötleteim nekem is, de Zoe azt mondta, nem hajlandó rám bízni, mert akkor úgy fog kinézni a szórakozóhely, mint valami francia bordélyház. És igaza is volt. Nem igazán dicsekedhetek kifinomult, elegáns ízlésvilággal.

Azt mondják, a pénz nem garancia a jó ízlésre, és ez baromira igaz is. De az ízlés tanulható. Lassan, apránként. Ennek a nőnek viszont már semmit nem kell tanulnia róla, ez nyilvánvaló.

Scarlett anyja híres manöken volt, még én is felismertem a nevét, amikor a cikket elolvastam. Szerintem annak idején minden kamasz fiú róla ábrándozott recskázás közben. Olyan híres volt, mint Cindy Crawford és Christie Brinkley. Öt éve hunyt el, és az egész ország gyászolta.

Scarlett jóval alacsonyabb, mint az anyja volt, és ilyen magassággal nem való a kifutóra, de minden egyéb tekintetben hasonlít rá. Ugyanaz a szőke hajkorona, viharos szürke szempár, és hihetetlen, nőies formák. Az ilyen alak sosem megy ki a divatból.

Mielőtt a Legendát megnyitottam, sosem találkoztam hozzá hasonló nőkkel. Most viszont ő a legutolsó esélyem, hogy megmentsem a klubot. Ha nem sikerül visszacsalogatnom az embereket, akkor mindent elveszítek, amiért eddig kurvára keményen megdolgoztam. Minden pénzem, sőt egy csomó pénz, ami nem is az enyém, most kockán forog. Pedig azt hittem, nem veszíthetek.

És nem is fogok. Mert Scarlett Priest helyrehozza.

Ha hinnék egy jóságos istenben, mostanra rászoktam volna az imádkozásra. De semmiféle isten nem volt jó hozzám soha, úgyhogy mindent egyedül értem el egész életemben. Csakhogy most saját erőből nem tudok tovább kapaszkodni. Szükségem van némi segítségre. Valakire, aki kihúz a csávából. Szükségem van Scarlett Priestre, pedig utálom, ha rá vagyok szorulva mások segítségére.

Hát lássuk, mit érünk vele.

Hátradőlök, és összefonom a karomat. – Neked rengeteg a követőd. Figyelik, hová jársz, és ők is odamennek. Megveszik a termékeket, amiket ajánlasz.

Scarlett összehúzza a szemét. – Na és?

– Ez itt a Legenda.

Pislog a klub neve hallatán, mintha fogalma sem lenne, eszik-e vagy isszák. A picsába! Ezek szerint hiába is álmodoztam arról, hogy New Yorkban mindenki megismerje a Legenda nightclub nevét.

– Legenda? Mármint… az új szórakozóhely, ami nemrég nyílt? És már… be is zárt? – Scarlett félrehajtja a fejét. Lassan beszél, és a szavai akkorát ütnek, mint egy jól irányzott csapás.

Ezek szerint igencsak hiába álmodoztam arról, hogy a klub menő lesz. Olyan, mintha már nem is létezne.

– Nem zárt be – szűröm a fogaim közt.

Felszegi a fejét. És kíváncsian felvonja a szemöldökét. A kíváncsiság még mindig jobb, mint a rettegés, főleg, mert így talán könnyebb lesz őt meggyőzni.

– Nem valami lövöldözés volt itt? Mindenki azt hitte, hogy ezek után bezárt a klub, hiszen azért egy ilyen eset nem semmi.

Lökött ismét szóra nyitja a száját, pedig jobb lenne, ha befogná. – A megnyitó éjszakáján történt. Valaki úgy döntött, borsot tör Gabe orra alá. De nem zártunk be, ezért vagy most itt, kisasszony. Hogy idecsalogassad az embereket.

Magamban háromig számolok, és mély lélegzetet veszek, mert ez a hülyegyerek teljesen kiborít.

– Lökött, takarodj kifelé! – parancsolok rá, mire a pasas úgy néz rám, mint egy sértődött öcskös. Senki mástól nem tűrném el, őt viszont egész fiatal korom óta ismerem, és tényleg amolyan testvérféle.

– Na de…

Nem hagyom, hogy végigmondja. Fagyos pillantással elhallgattatom a tiltakozását.

A cingár kis fickó végre kisurran, és halkan becsukja az ajtót maga mögött. Persze odakint hallgatózni fog, mint egy hatéves óvodás, de remélem, kussol, és nagyon remélem, hogy sikerül meggyőznöm Scarlett Priestet, hogy tegye, amire kérni akarom.

Rápillantok, ahogy ott ül ölbe tett kézzel, és elámulok, mennyire nyugodtnak tűnik, pedig nyilván nagyon fél. Pajzsként veszi körül az önfegyelem.

Nem gondoltam volna, hogy ezt vonzónak találom majd, de mégis lenyűgöz.

Leplezetlenül figyel engem. Úgy mér végig, mintha egy tigris lennék a bronxi állatkert egyik ketrecében. Tart tőlem, de próbálja titkolni. Az biztos, hogy megvan a magához való esze.

Összeszedem a gondolataimat, de nem várja meg, hogy beszéljek. Megelőz.

– Tehát azt akarod, hogy bevessem a befolyásomat, és valahogy meggyőzzem az embereket, hogy látogassák a klubodat, ugye?

Merész a csaj.

Felszegem a fejemet. – Elvégre influencer vagy, nem?

– De felkérésre dolgozom, és megválogatom a felkéréseimet. Az emberrablás nem előny. – Összeszorítja a fogát, mint aki vitára készül, és kurvára szeretném látni, hogy indulatba jön.

Gabe, állj le! Elég ebből a baromságból. Huszonöt év vagy akár életfogytiglan. Ez forog kockán! Szedd össze magad, ne hülyéskedj!

– Akkor ezt vedd felkérésnek, Scarlett. Kivéve persze, ha túl nagy falat. Talán annyira mégsem vagy jó, amennyire annak hiszed magad – teszem hozzá kihívóan. Van egy olyan érzésem, hogy a manhattani kis hercegnő nem szereti, ha bárki kétségbe vonja a képességeit. Ennél biztosan nagyobb az egója.

Összepréseli az ajkát, én pedig próbálom elhessegetni a gondolatot, hogy milyen érzés lenne, ha a farkamon csücsörítene. Na persze! Ilyenre ne is gondolj! A Fifth Avenue-i finom úrinő és a mississippi nyomortelepről New Jerseybe szakadt csavargó nem passzol össze. Különben is, találok magamnak nőt, amikor csak akarok, ezzel sosem volt problémám. Csakhogy azok a nők nem tudnának segíteni a jelenlegi bajomon, Scarlett Priest viszont igen.

Kihúzza magát ültében. – Mondtam, hogy még annál is jobb vagyok, mint amilyen a hírem. Csak ilyesmit nem szoktam elvállalni.

– Mármint mit? – kérdem, és már-már ott tartok, hogy ígérek neki bármit, csak segítsen. Kétségbe vagyok esve, és utálom ezt a kiszolgáltatottságot.

– Mármint azt, hogy elrabolnak, és az életben maradásom feltételéül szabják, hogy megmentsek egy vállalkozást. Úgyhogy szíves elnézésedet kérem, az ilyesmiben nincs tapasztalatom. – Ahogy keresztbe teszi a lábát, hallom, hogy a fotel kárpitja súrolja a bőrét.

Ne bámuld már a lábait, haver! Aranyból is lehet a puncija, akkor sem jutsz a közelébe.

Előrehajolok, és a súlyos fa íróasztal szélének támaszkodom. Alaposan át kell gondolnom, mit mondok. A segítségére van szükségem, úgyhogy ki kell találnom, mivel nyerhetném meg.

– Ne ezen aggódj, hanem azon, hogy mi a másik lehetőség. Gyerekjáték neked, hogy megcsináld. Ha azt teszed, amit mondok, többé nem kell félned tőlem. Eltűnök az életedből, rémálmaidban sem látsz többet.

Scarlett ismét az ajkát harapdálja, és legszívesebben én is megharapdálnám.

A francba, ezt nézni is veszélyes! Gondolnom sem szabad rá. Soha nem nyúlhatok hozzá egy ujjal sem. Ki van zárva!

Hiába próbálok parancsolni magamnak, ösztönösen megfeszül minden porcikám, amikor közelebb hajol.

– És mit tekintesz sikeres teljesítésnek? Ezt tisztáznunk kell, mielőtt döntök, hogy lehetséges-e. – Széttárja a karját, majd a széke karfájára teszi tökéletesen manikűrözött kezét, és folytatja. – Ha a klub már teljesen halott, és senki be nem tenné ide a lábát, akkor én ehhez kevés vagyok. És nem akarok minden erőmet bevetve dolgozni, hogy aztán a végén mégiscsak kinyírjatok, amiért nem tettem csodát.

Már a nyelvemen van, hogy nem vagyunk a maffia, és nem szokásunk túszul ejtett nőket kinyírni, sőt Lökött eddig sosem rabolt el senkit, most is csak segíteni akart. De ezt nem mondhatom el Scarlettnek, és azt sem, hogy Lökött nem tehet róla, hogy kicsit ütődött. Nem akarok rács mögé kerülni, úgyhogy nem adok ki semmiféle információt.

Ami Lököttel történt, arról én tehetek, ezért aztán befogom a számat, és hagyom, hogy Scarlett a legrosszabbat feltételezze. Védelmeznem kell Lököttet, még akkor is, ha most legszívesebben agyoncsapnám, amiért ilyen szar helyzetbe hozott minket.

Különben pedig arról sem ő tehet, hogy szar helyzetben vagyunk. Hanem én, úgyhogy nekem kell helyrehoznom. Tehát tárgyalnom kell Scarlettel.

– Kölcsönöket kell visszafizetnem, különben a hitelezőimnek jogukban áll minden tulajdonomat elvenni. Azt tekintem sikeres teljesítésnek, ha sikerül fizetnem, és nem veszik el mindenemet. Hetente egyszer gyere el a klubba, szombat esténként, hozd a barátaidat, szelfizz, posztold ki, hogy itt vagytok. Hozd be az embereket a klubba, hogy legyen bevétel és törleszthessek.

– Hetente egyszer? – Scarlett szeme elkerekedik. – A követőim ebből rögtön tudni fogják, hogy valami nem stimmel. Sosem járok vissza semmiféle szórakozóhelyre heti rendszerességgel. Legfeljebb minden második szombaton, és legfeljebb három vagy négy alkalommal.

Ismét keresztbe teszi a hófehér lábait, és alig bírok magammal, annyira felizgat a látvány.

Ez a nő most tényleg alkudozik velem?

Lököttnek igaza volt. Merész a csaj. Annyit én is megtanultam már az életben, hogy tisztában kell lennem a saját értékemmel. Scarlett Priest egyértelműen sokra tartja magát, és ez lenyűgöz, főleg azért, mert vakmerően tárgyal.

Úgy döntök, engedek egy kicsit.

– Két egymást követő szombat, utána pedig minden második hét. Egészen addig, amíg azt nem mondom, hogy elég. – Felé nyújtom a kezem. – Áll az alku?

Felsóhajt, és kicsit bent tartja a levegőt, mielőtt kifújná. Amolyan zenféle marhaság, én is ezt csináltam régen a nagyobb összecsapások előtt, hogy lenyugodjak. Ezek szerint megkapom, amit kértem.

Kész mázli.

Lehet, hogy mégiscsak tartozom Lököttnek egy bocsánatkéréssel.

Talán.