A legenda bukása

5. fejezet

5. fejezetScarlett

Kérges kéz nyúl felém, látszik rajta, hogy Gabriel Legend egész életében küzdött. Fenyegető, nyers, szinte nem is evilági. Ahogy az íróasztalnak támaszkodik és kézfogásra nyújtja a kezét, látszik a mozdulatain a kimért hatékonyság, az erő és a hatalom. Azok a férfiak, akik az én köreimben mozognak, nem is álmodhatnak ilyen kisugárzásról.

Bár nem mutatkozott be, amint megemlítette a szórakozóhely nevét, azonnal tudtam, ki is ő. Gabriel Legend neve valóban legendássá vált az utóbbi években.

Kelsey, a fodrászom és egyben sminkesem, állandóan a legfrissebb pletykákkal traktál, és mesélte, hogy a bátyja, Jon Pak teljesen odavan az illegális klubért, amit Mr. Legend üzemeltetett. Jon gyakran járt a Városi Legendába inni és nézni a verekedést, mégpedig nemcsak a ringben, hanem azon kívül is. Kelsey-nek viszont sosem engedte meg, hogy vele menjen.

– Túl veszélyes! – mondta. – Nem nőknek való.

Jon teljesen kiakadt, amikor a klub minden előzmény nélkül hirtelen bezárt. Egyik este, amikor már kígyózott a sor az ajtó előtt, megjelent egy fickó, és közölte, hogy aznap nem nyitnak ki. Sőt, soha többé. – Ennek a Legendának vége, de jön egy új – mondta. – Oda gyertek, menő hely lesz, nem lesz könnyű bejutni.

Pár hónappal később elindult a pletyka egy új, drága szórakozóhelyről, meg a tulajdonosáról. Legend, és az új Legenda.

– Tehát áll az alku? – kérdi most Gabriel Legend.

Kizökkenek a gondolataimból, és belenézek a metszően éles szempárba. – Van más választásom?

– Mindig van más választás, Scarlett. Legfeljebb nem előnyösek a lehetőségek.

Felállok, és kezdek dühbe gurulni, mert ez tényleg ostoba klisé volt. De attól még igaz.

Persze elküldhetném a picsába, az is egy lehetőség, csak tényleg egész biztosan nem előnyös. Talán nem ölne meg, elvégre biztos nem akar életfogytig rács mögött rohadni. Viszont ahhoz előbb meg kellene találni a holttestemet, és kinyomozni, mi történt, csak utána csuknák le. Meg akarom kockáztatni, hogy magamra haragítom? Hiszen simán, fél kézzel megfojtana.

Nem. Nem akarom felbosszantani.

Még annyi cél van, amit szeretnék elérni az életemben! Ahhoz viszont életben kell maradni.

Döntök. Kihívásnak veszem, hogy meg kell mentenem a Legenda klubot. Márpedig én sosem hátrálok meg a kihívások elől.

A kezemet beleteszem Gabriel Legend kérges tenyerébe. Szikra pattan, amikor kezet rázunk. Olyan magától értetődő az érintés, mintha nap mint nap kezet fognék baljósan fenyegető férfiakkal.

A hangom magabiztos, pedig egyáltalán nem érzem magam nyeregben. – Oké, áll az alku.

– Akkor jó. – A kézfogása erős és határozott, és azonnal elengedi a kezem, amint igent mondok. Mintha ki nem állná az érintésemet. Úgy rántja el a kezét, mintha megégettem volna.

Jó tudni, hogy nem akar hozzám érni. Akkor legalább ebben a tekintetben megnyugodhatok.

Örülnöm kéne, de a belső hang már szinte nyavalyogni kezd a fejemben. Elhallgattatom, elvégre kizárt, hogy nekem tetsszen Gabriel Legend, és akarjam, hogy megérintsen. Ugye?!

Mindenesetre megrezzenek, amikor hangosan megszólal. – Lökött, visszajöhetsz!

Kivágódik az ajtó, és belép Lökött, akinek köszönhetően már tudom, milyen érzés egy szőnyegbe csavarva rettegni.

– Mondtam, hogy menni fog! – lelkendezik, szinte ugrál, mint egy gyerek, aki egy óriási halom cukorkát kapott.

Legend ügyet sem vet a megjegyzésére. – Hol van Q?

– Tárgyaláson. Zoe nem engedett be, hogy szóljak neki.

Lökött válaszát hallva Legend gondterhelt arcot vág, ajka körül elmélyülnek a ráncok. Fogalmam sincs, ki lehet Q, de bizonyára fontos személy.

– Na jó! Akkor kísérd ki a hölgyet, ültesd taxiba, és egyetlen szót se szólj, amíg vissza nem értél az irodámba! Megértetted?

– Persze, Gabe! – feleli Lökött. Mosolyogva felém fordul, és csillogó szemmel int az ajtó felé.

Felkapom a földről a telefonomat és a fülhallgatómat, és még egy utolsó lopott pillantást vetek Gabriel Legendre, ahogy az íróasztalánál ül, és máris a laptopjával meg egy halom irattal foglalkozik. Nyilvánvalóvá teszi, hogy már meg is feledkezett rólam, mielőtt még távozhattam volna egyáltalán.

Az egóm tiltakozik. Nem ilyen bánásmódhoz vagyok szokva!

Sértő, hogy el sem köszön, de még annyit sem mond, hogy ha nem vagy itt szombaton, akkor kinyírlak. Lökött átvezet egy folyosón, ahonnan egy hatalmas terembe érünk, amely leginkább egy ókori görög vagy római templomra emlékeztet. Magas mennyezet, óriási oszlopok és áttetsző fehér függönyök osztják el a nyitott, tágas teret.

Lenyűgöző, még így üresen is. Elképzelem a klubot tele táncoló, pezsgőt kortyolgató, vagy az emelvényen elhelyezett asztaloknál beszélgető közönséggel. Gondolom, odafent van a VIP-részleg, ahol a hozzám hasonló kiváltságosok szemlélődhetnek anélkül, hogy megrohanná őket a tömeg.

Odamutatok. – Hány VIP-terem van?

Lökött megáll, felém fordul, az ujjamat nézi, aztán felpillant, amerre mutatok. Tátog, és eszembe jut, hogy Legend hallgatást parancsolt neki. De fogadni mernék, hogy nem bír csendben maradni.

– Sok van – feleli. – De nem szoktam felmenni. Szeretek inkább ott lenni, ahol hangos a zene.

Ezzel a válasszal semmit nem érek, de megállok, és megpróbálom összeszámolni a különtermeket, amennyire látom őket innen lentről, a nagyteremből. Nagyjából egy tucat VIP- terem lehet, és ha Legend tényleg mindenre ügyel, akkor ezeknek a termeknek külön kiszolgáló személyzete és biztonsági őrei vannak. Talán még külön ki- és bejárat is, ha egyes VIP-személyek el akarják kerülni a nyilvánosságot. Ha az enyém lenne a klub, én biztosan így csinálnám.

– Kösz, Lökött! – felelem halkan, és megyek tovább. Máris kezd körvonalazódni egy terv a fejemben. – Szombaton két teremre lesz szükségem, a rákövetkező alkalommal pedig négyre. Utána pedig az egész VIP-részlegre.

Lökött nevetve felhorkan. – Az egészre? Na persze! Az még a megnyitón sem volt tele, mármint a lövöldözés előtt.

Körbepillantok, megvizsgálom a falakat és az oszlopokat. – Nem látok golyónyomokat.

Lökött újra felnevet. – Két hónap telt el azóta. Gondolod, hogy Gabe majd úgy hagyja a helyet akár két napra is? Dehogy! Ki van zárva. Miután a zsaruk elmentek, rengeteg melós jött, és helyretettek mindent, szebb lett, mint újkorában.

El tudom képzelni, ahogy Legend parancsokat osztogat a munkásoknak mint egy vezér a csapatainak. Biztosan gyűlölte a bámészkodókat, és nyilván el kellett fojtania a haragját, amíg a klubot rendbe szedték.

Gabriel Legend feje fölé piros, villogó táblát kellene tenni, VIGYÁZAT! VESZÉLYES! felirattal.

– Szépen megcsinálták – motyogom, és a kijárat felé veszem az irányt.

– Ugyanígy forgatták a fejüket, mint te – jegyzi meg Lökött, árgus szemekkel figyelve.

– Mármint kik? – kérdem. Legszívesebben rohanva menekülnék innen, de ugyanakkor mindent tudni akarok Gabriel Legendről és a klubjáról. Természetesen csak azért, hogy segítsek, az ígéretemhez híven.

Megint megszólal a belső hang: Jó ürügy, csak el ne hidd magadnak!

– A bámészkodók. Rajtuk kívül azóta senki nem járt itt. Vérengzés nyomait akarták látni, de semmit nem találtak. Úgyhogy elmentek. Utána meg nagy szarban voltunk, amíg téged ide nem hoztalak.

Ki kellene borulnom, annyira könnyedén beszél az elrablásomról, de furcsamód egyáltalán nem nyomaszt. Biztos le vagyok sokkolva.

Lökött tovább dumál, mintha nem bírná a csendet. Nem bánom, sőt örülök, hogy nem engedelmeskedik a főnöke parancsának, mert így hasznos információkhoz jutok, és jobban megtervezhetem a Legenda feltámasztását. Elvégre nincs jobb egy sikersztorinál, nem?

Már ha sikerül.

Feltámad bennem a kétség, de elhessegetem ezeket a gondolatokat.

Olyan nincs, hogy „ha” sikerül. Sikerül, és kész.

Amikor Lökött kinyitja a hatalmas acél ajtószárnyat, elvakít a fény, pedig már megy le a nap. Egy pillanatig úgy összezavarodom, mint Hamupipőke, amikor a herceg elől szaladva rádöbbent, hogy mindjárt éjfélt üt az óra.

Csakhogy én nem vagyok Hamupipőke, Gabriel Legend pedig minden, csak nem herceg. Egy tündérmesében ő a gonosz főszereplő lenne.

Feltámad a szél, belekap a kócos tincseimbe, és megborzongok.

Gonosz főszereplő, Scarlett. És csak azért kötöttél vele alkut, mert nem volt más elfogadható választásod. Igen, tudom. Hazudok magamnak.

Valójában azért kötöttem vele alkut, mert újra látni akartam, de egyelőre nem tudok mit kezdeni ezzel a gondolattal.

A járda széléhez lépek, Lököttről meg is feledkezem. Integetek, hogy taxit hívjak. El kell tűnnöm innen, most azonnal, mielőtt még több baromságot csinálok.

Lökött megfogja a csuklómat, és lehúzza a kezemet. – Gabe azt mondta, ültesselek taxiba. Az azt jelenti, hogy nekem kell taxit hívnom.

Elengedi a kezem, a szájába teszi két ujját, és élesen, hangosan fütyül. Egy sárga autó máris indexel és sávot vált.

Gyorsan el innen! Alig várom, hogy elhúzzam a csíkot. Le kell lépnem. Megdörzsölöm a karomat, hogy kicsit átmelegedjek.

Csak egy ujjatlan sporttrikó és leggings van rajtam, épp kocogtam az egyik ügyfelem butikja előtt, hogy Jordy lefotózzon, és feltegye a képeket a közösségi oldalakra, ezzel vevőket csalogatva a butikba.

Te jó ég! – gondolom, és megdermedek. – Nem is tudják, hová tűntem. A francba! Mit mondjak nekik? Mi lesz, ha Jordynak nem sikerült a fotó? Így nem mehetek vissza.

A taxi megáll az út mellett, odasietek, és már nyitom is az ajtót.

– Várj egy kicsit! – Lökött ismét megragadja a kezemet.

Megfordulok és ránézek. Vékony az arca, világosbarna borosta nő rajta, és felnőttkora ellenére valahogy meglepően gyerekes a hanghordozása és a modora. Biztosan okkal olyan, amilyen. Ráadásul a feje egyik oldalán egy sávban hiányzik a haj. Bonyolult élete lehetett, az biztos.

– Mi az?

Hirtelen eltűnik Lökött arcáról a derű, és ismét az emberrabló áll előttem. Megint kiráz a hideg, de nem a hűvös széltől, ami végigsöpör a városon.

– Erről egy szót sem! Senkinek nem mondhatod el, ami történt. Megértetted?

– Lökött… – megpróbálom elhúzni a kezemet, de a szorítása ereje cseppet sem gyerekes. Erős, felnőtt ember.

– Ide figyelj! – mondja. – Gabe a testvérem. Ha ártasz neki vagy a klubnak, én is ártani fogok neked. Megértetted, kisasszony?

A hanghordozásából eltűnik a naivitás. Egy gyilkos beszél így a leendő áldozattal. Aztán hirtelen elmosolyodik.

– Máris egészen megkedveltelek, és különben sem akarok lányokat bántani. Úgyhogy ne adj rá okot, jó?

Nyelek egyet, és égnek állnak a pihék a karomon. Ahogy mosolyog, talán még fenyegetőbbnek hatnak a szavai.

Magabiztosan és határozottan felelek. – Rendben, Lökött! Megértettem. A VIP-termekre szükségem lesz, ezt mondd el a bátyádnak. Itt leszek szombaton.

Szélesen vigyorog és lelkesen bólogat. – Akkor viszlát, Scarlett! Minden jót!

Kinyitom a taxi ajtaját, és beülök a hátsó ülésre. Végre fellélegezhetek. Bemondom a címet a sofőrnek és hátradőlök.

Úristen, mibe keveredtem?!

A telefonomra meredek.

Két új üzenet, egy nem fogadott hívás. Rengeteg közösségioldal értesítő, és… sehol egy üzenet Jordytól, a fotóstól, akinek azért illett volna észrevennie, hogy elraboltak. Mintha senki nem vette volna észre!

Hát igen. Mindenki a kütyüit bámulja, az pedig nem érdekel senkit, hogy a valóságban mi történik.