– Valahol félúton Toljan, aki középen ment, kérdez ám valamit a végzárótól. Az meg hallgat. Toljan vár egy kicsit, és újra odaszól. De az csak hallgat. Toljan akkor megrántotta a zsinórt, a vége meg ott marad a kezében. A zsineg össze van rágva. Szó szerint összerágva, a végén meg valami nyálkás kórság… A végzáró meg sehol. És persze semmit sem hallottunk. Én Toljannal együtt mentem, középen. Mutatja nekem ezt a zsinórvéget, remegnek a térdei. Kiáltottunk neki még egyet, a rend kedvéért, de persze senki sem felelt. Már nem volt, aki felelhetett volna. Akkor aztán összenéztünk – és futás, úgyhogy egykettőre odaértünk a Markszisztszkajára.
– Lehet, hogy tréfának szánta? – kérdezte reménykedve Artyom.
– Tréfának? Még az is lehet. Mindenesetre többé nem látta senki. Szóval egyet akkor megért
