Artyom persze nagyon megharagudott rá, hogy csak úgy otthagyta, de úgy döntött, hogy most már kivárja a történet végét, s majd csak aztán mondja meg Zsenykának, mit is gondol róla. Váratlanul eszébe jutott Hunter és a kérése… vagy inkább parancsa… De aztán a gondolatai visszatértek Zsenyka történetéhez.
Miután visszajött, Zsenyka erős teát töltött Artyomnak a metszett üvegpohárba, mely egy ritkaságnak számító fém pohártartóban volt, mint amilyenben valamikor a vonatokon vitték ki az igazi teát, és folytatta:
– Na szóval, lefeküdt aludni a tűz mellett, körülötte csend volt, olyan súlyos csend, mint amikor vattával tömi tele az ember a fülét. És az éjszaka közepén hirtelen egy rémisztő hang ébreszti fel… egy őrületes, kibírhatatlan hang. A hideg verejték öntötte el, és mindjárt fel is patt
