Végül csak elérkezett a pihenő.
Ütésekkel zavarták a zugba, ahol egymás hegyére-hátára fektették őket: aludjatok. Artyom úgy is aludt el, hogy arra gondolt, meglátja majd Szása városát. De aztán csak a cellákat látta, a poraiból feltámadt Szvinolupot és a saját menekülését. Csak éppen álmában nem az egyenes folyosón futott ki a szabadságba, hanem egy kör alakú és kiúttalan labirintusban.
Aztán véget ért az álom, és dudáltak az új műszakra.
És eltelt még egy nap, vagy talán éjszaka – egy nap, amikor Artyom megtanulta a hányingere ellenére a többiekkel együtt zabálni a moslékot; amikor nem kényszerítette magát, hogy elsőként menjen oda a sértett öreghez; amikor már nem számolta tovább a földdel rakott és holttestekkel megpakolt talicskákat.
A szögesdróttól rongyosra szakadt rajta a ruha,
