A levegőt napfény pettyezte, ahogy átszűrődött a fenyő- és nyírfák lombjának felső rétegein, mókusok rohangáltak magasba emelt farokkal a fényes foltokon, és madárdal hallatszott az ágakról. Bell az álla alá húzta a térdét, a kávésbögréjét a tenyerében dajkálta, és a környezetét nézte. Csend volt, az emberek többsége még aludt a vörös tetős, alacsony építésű házakban. Szorosan egymás mellett álltak a lankás domboldalban, fehérezüst deszkajárdák vezettek hozzájuk a fák között. Zsebkendőnyi udvarukat a nyár-szigeti lét kellékei töltötték meg – grillsütők, asztalok és székek, vödrök és ásók, falnak támasztott kajakok, SUP-deszkák, vízisík, gumicsónakok és kerékpárok.
Nem nyújtott impozáns látványt. Sőt, a kritikus szemlélő számára zsibvásárnak tűnhetett. Ez nem a Hamptons volt. Itt semmi se
