– Bell, beszélhetnénk?
Bell tétován megállt az ajtóban, feszültséget hallott Hanna hangjában.
– Persze. – Az elmúlt néhány napban lábujjhegyen jártak egymás körül, kínosan udvariaskodtak, és szinte bárgyún mosolyogtak.
A gyerekek aznap is későn kerültek ágyba. Megint korán kezdődött a nap, és jóval a lefekvési idejük után végződött, vagyis mindenki ki volt merülve már a hét közepére, amin csak tovább rontott az éjszakai világosság.
– Tessék.
Hanna egy pohár vörösbort nyújtott neki.
– Ó. Köszönöm. – Bell odament érte, elvette, és illedelmesen a kanapé szélére ült.
– Ez a nap is jól telt.
– Igen.
Hanna a kanapé mellett lévő fotelbe ült le, lábát maga alá húzta. A skarlátvörösre festett körme a párna által vetett árnyékban csillogott.
– A lányok imádják a vízipisztolyt, amit ho
