Kinyitotta a spalettákat, és lenézett a tágas gyepre. Az égerfák vékony törzse között éppen csak ki tudta venni a tenger csillogását. Aznap reggel éjfélkék volt, és enyhe délnyugati szél fújt. Ágyásaikban hajladoztak-bólingattak a virágok, a nyárfán csuszkák énekeltek. Sohasem látta még szebbnek Ingarsót, menedékének szigetét, és beleborzongott a várakozás izgalmába. Úgy érezte, hogy aznap a természet, az univerzum is az ő oldalán áll.
Elfordult, és észrevette az árnyékát a fapadlóra hullott napfénynégyzetben. Megnyúlt, elvékonyodott, éles vonalaiban és szögeiben maradt még valamennyi a remetéből. Eléggé megváltozott már? Vagy még mindig úgy néz ki, mint az a vadember a kórházi ágyban? Most is el fog menekülni tőle a fia? Lehunyta a szemét, felidézte a fiú aranyhaját – a színe az anyjáé v
