– Linus? – Bell felült, és kalapáló szívvel meresztgette a szemét a félhomályban. – Te vagy az, szívem?
Hegyezte a fülét, hall-e valamit, de a csend ugyanúgy borult rá, mint a sötétség. Felhős volt az éjszaka, tornyos felhők mögött rejtőzött a hold, a kertben lakó bagoly is hallgatott a fán. Pedig járt itt valaki, érezte – mintha valamilyen melegséget vagy szagot hagyott volna maga után, ezt fogta Bell hatodik érzéke, ez ébresztette fel.
A tudata játszik vele, vagy csupán kintről hallott valamit? Egeret fogott egy róka? Várt még egy kicsit, fülelt, aztán ledobta magáról a takarót, az ablakhoz ment, és visszahajtogatta az egyik spalettát. Elnézett a fák teteje felett. Szürkében játszott az égbolt, a fenyőerdő olyan volt, mint egy tintafekete paca, a pázsit ezüstös és… talpak nyomát látta
