– Nem tűröm a zárt ajtókat. Nálam is létezik egy bizonyos határ, te pedig most elérted. Ha nem akarod megosztani velem az ágyad, ha nem akarsz a közelemben élni, akkor mondd ki. De nem fogom hagyni, hogy hátat fordíts nekem, és rám zárd az ajtót.
– Te idegesítettél fel – vágott vissza Eve. – Addig piszkáltál, amíg végül már nem akartam beszélni veled. Nekem kell megbirkóznom az itt és most kialakult helyzettel, és azzal is, ami a múltban történt. És át kell siklanom a paragrafusok fölött, ha nem akarlak rács mögé dugni – emelte fel Eve mindkét kezét, majd erősen meglökte a férjét, de legnagyobb meglepetésére egy hüvelyknyivel sem sikerült távolabb taszítania magától Roarke-ot. – Nekem kell állandóan együtt vacsoráznom egy rakás sznobbal, miközben azon idegeskedem, hogy mit vegyek fel.
–
