Mély szomorúsággal tölt el, hogy úgy tűnik, anyának nincs sok esélye a gyógyulásra. Szeretném azt hinni, hogy anya küzdeni fog, de őszintén szólva ennek nem látom a lehetőségét. Orvosként ezerszer végignéztem, hogy súlyos betegséggel küzdők élni akarással a gyógyulás útjára léptek, és ennek az ellenkezőjét is: amikor gyógyítható betegek belesüppedtek a betegségtudatba és feladták a küzdelmet. Egyet biztosan tudtam, anya bárhogyan is fogadja majd a hírt, Dézinek elkel majd a segítség. Már az is kikészítette, ami velem történt korábban, hiába vagyok évek óta jól, a mai napig kérdezget, és úgy méricskél, mint egy röntgengép.
– Na jó, elmegyek a szmokingos bohóckodásra, de csak ha végre megnyugszol – próbáltam vele viccelődni.
– Jó, de inget is vásárolnod kell – hagyta abba végre a sírást.
