– Én sem fogom ezt sokáig csinálni – jeleztem előre a tesómnak.
– Oké, már kész is vagyunk. – Azzal átengedtük a terepet a következő csapatnak.
Mi is a nagyterem felé vettük az irányt. A srácok megvártak bennünket, én úgy helyezkedtem, hogy ne kelljen Dénessel beszélnem, tudom, baromság, de akkor is. Olivér felé fordultam, aki valódi érdeklődéssel kérdezgetett. Tudta, hogy itthon vagyok, mert a klinikán futótűzként terjedt a híre, milyen jól lehet keresni Amerikában. Olivér az egyik legjobb kardiológus a Budai Klinikán, ha nem az egész városban, azt sem értem, hogy tudták őt itt tartani. Ezt meg is kérdeztem tőle, és készségesen válaszolt is.
– Nem a vezetőség tartott itthon, hanem ő. – Ekkor értünk vissza az asztalokhoz, ahol ott ült a felesége, Hanna.
– Sziasztok! – köszönt kedvesen,
