Toszkána vére

Chapter 3

Hogyan kezdődik

egy toszkán álom?

„A lélek a testben, mint bor a pohárban; ha kiloccsan, a levegőbe szivárog, a földbe, a fénybe… Hiba azt hinni, hogy a kis dolgokon uralkodunk, és nem a nagyokon. Éppen fordítva! Nem állíthatjuk meg az apró véletlent, a parányi részletet, amely végzetté esküszik össze.”

(Anne Michaels)

Minden író életében vannak mélypontok, az enyémben is akadt az utóbbi időben néhány. Ennek a történetnek az ötlete is egy ilyen világvége-hangulatban fogant egy finom desszertbor és a barátaim társaságában.

Kiüresedettnek és megkeseredettnek éreztem magam, a hullámok pedig csak jöttek, és hiába igyekeztem a felszínen maradni, maguk alá temettek. Hangosan azon töprengtem, hogy elfáradtam, és szünetet kell tartanom.

A pompás desszertboromat kóstolgattam, amikor a barátom azt tanácsolta:

– Nem kell mást tenned, csak végiggondolni, miről írnál a legszívesebben.

Az aranysárga, zamatos, gyümölcsös illatú, édes nedűt lötyögtettem körbe a poharam falán, és bágyadtan néztem a lomha mozgását, amikor kicsúszott a számon:

– A borokról.

– És hol játszódna ez a borokról szóló történet? – kérdezett vissza.

– Természetesen Toszkánában – vágtam rá azonnal.

– Akkor jövőre Toszkánába utazunk – felelte lazán.

Egy pillanattal később már egy szövevényes történet rajzolódott ki az elmémben. Akkor azt hittem, ez is csak egy terv marad, amit sosem valósítok meg, de a barátaimnak hála nem így történt.

Egy író legnagyobb álma az, hogy a története helyszínét egyszer személyesen is láthassa, testközelből élhesse át az élményeket, amelyeket a papírra vetett. Számomra Toszkána adott új célokat. Egy kisgyermek izgalmával indultam útnak, és ez csak fokozódott, amikor megpillantottam a gyönyörű tájat, a lankás, hullámzó dombokat, a magasba törő tujasorokat és az este ezüstös fényébe burkolózó rusztikus kőépületet. Mintha egy középkori időutazáson vettem volna részt. Csak annyit tudtam mondani: Ez a hely a Mennyország. Az elkövetkező napokban a káprázatos szállásunk kertjében a szememet a szőlőtőkékkel és olívafákkal tarkított őszi színektől pompázó domboldalon pihentettem, miközben az ott szüretelt sangiovese szőlőből palackozott, bársonyos, bíborszínű Chiantit kortyoltam. Akkor döbbentem rá, milyen nehéz feladat is lesz élethűen papírra vetnem mindazt, amit érzek és átélek.

Ennek a könyvnek a megszületése egy élmény, egy életre szóló kaland számomra. A Chianti pedig többet jelent nekem, mint pusztán egy alkoholos ital. Ez a nedű színültig van szenvedéllyel, maga a csoda. Mélyen tisztelem azokat, akik kemény munkával elkészítik nekünk ezt az érzéki italt. Célom, hogy te, kedves olvasóm, lásd, halld, ízleld mindazt, amiben nekem részem volt, mert a Chianti nem egy csupán egy bor, annál jóval több.