– Mr. Flow, ébredjen! Ébredjen már!
– Áááááá!
– Ébren van? Uram, magánál van?
– Öööö... én...
– Semmi baj, csak rosszat álmodott. Megint rosszat álmodott – mondta Nola nővér. – Ön jelenleg kórházban van. Ne ijedjen meg, hogy nem emlékszik semmire. Ennek az az oka, hogy amnéziája van. Talán mindig is ezzel kellett volna kezdenem már eddig is. Ne haragudjon, hogy eddig nem tettem.
– Sz.v.m v.gy., .jk.m v.re – motyogtam.
– Tessék? Mit mond?
Még mindig nem voltam teljesen magamál. Azt sem tudtam, mit beszélek. Ha már nem tudtam, mit akarok mondani, legalább próbáltam érthetően kiejteni a véletlenszerűen feltörekvő szavakat:
– „Szívem vágya, ajkam vére, tüskés korona, angyalok szárnya!” Te egy angyal vagy, Nola! Köszönöm, hogy kihoztál onnan! Megöltek volna! Tudom, hogy megtették volna!
