LaraLassan leguggolt, és ráérősen elkezdte összeszedegetni az elejtett tálcájáról szanaszét gurult ebédjét. Nem sietett. Miért tette volna? Hiszen szünetből visszamaradt cirka tíz perc alatt már amúgy sem fog megebédelni. Igazából csak időtöltés gyanánt rakosgatta vissza az szétszóródott ételt a tálcára… és annyira belemerült a szöszmötölésbe, hogy csupán akkor vette észre a melléje guggoló Angélát, amikor az már meg is szólította:
− Hogy ezek mekkora bunkók! − jegyezte meg méltatlankodva.
Lara hálásan pillantott fel a pár perccel előbbi kárörvendőkkel ellentétben, végre színtiszta együttérzést sugárzó szempárba.
− Csak tudnám miért csinálják! − sóhajtott lemondóan.
Csupán azért, hogy ő is mondjon valamit, hiszen a lelke mélyén pontosan tisztában volt a lassacskán már egy hónapja tartó
