3 ÓRÁRA SYDNEY-TŐL | MINA
Rászorítok a zsebemben az üzenetre. Elképzelem Sophiát, amint a szobájában hasal, nyelve hegyét kidugja, míg egyenként odakanyarítja a betűket, gondosan rajzolva az a gömbölyű vonalát, ahogy tanítottam neki.
Maminak.
Előfordult már máskor is, hogy Sophia elrejtett számomra valami finomságot, amit ő sütött – a múlt hónapban New Yorkban egy szalvétába csomagolt banános sütit találtam az egyik tartalékcipőmben –, de ez az első alkalom, hogy üzenetet írt mellé. A levelek, amelyeket a párnájára rakok, amikor elmegyek, aligha hagynak benne nyomot – gyakran eszembe jut, egyáltalán vet-e rájuk egy pillantást –, de talán tanul valamit ebből a gesztusból. Talán haladunk valamerre.
Lehunyom a szemem egy másodpercre, erőt merítek a gondolatból és a zsebemben lapuló üzenet
