Családi ház manzárddal

Kertész Ákos (Budapest, 1932. július 18. – ) magyar író, filmdramaturg.

1950-ben érettségizett. Polgári származása miatt nem vették fel az egyetemre, ezért tizenkét évig autókarosszéria lakatosként dolgozott.

1958-ban jelent meg az első novellája, melynek köszönhetően minisztériumi ösztöndíjjal bekerülhett a bölcsészettudományi karra, harminc évesen. Ezután a MAFILM-nál helyezkedett el. Dramaturgként, forgatókönyv- és dialógusíróként dolgozott. 60 évesen nyugdíjba ment, máig a filmszakmában dolgozik. 

1994–97 Az Élet és Irodalom szerkesztője és főmunkatársa volt.

Számtalan forgatókönyvet és tévéjátékot írt regényeiből. 

Első novelláskötete 1962-ben, első regénye, a Sikátor, 1964-ben jelent meg. A Makra (1971) című regényét tizenegy nyelvre fordították le.

Családi ház manzárddal

„Burián Károly főművezető és háztulajdonos munkához látott. Mindenekelőtt kivitte a Trabantot a garázsból, mert a Trabant Istié. Az udvaron fölcsapta a gépháztetőt, kicsavarta a tanksapkát. Majd visszatért a garázsba, fogta a marmonkannát, keresett egy megfelelő méretű gumicsövet, hogy a keveréket a Trabant tankjából a kannába átszívhassa, azzal megöntözze a ház négy sarkát, a házat fölgyújtsa, majd visszamenvén a házba, ott vesszen a lángok közt maga is.”

Miképp jutott idáig Burián Károly, kinek pedig mindenkor a legnemesebb jó szándék irányította minden cselekedetét? Hogy kerülhetett a kétségbeesésnek e sötét bugyrába?

Erre a kérdésre kíséreltünk meg választ adni szerény krónikánkkal, melyben megpróbáltuk utólag földeríteni és számba venni mindazon eseményeket, melyek a jobb sorsra érdemes főművezetőt e szomorú helyzetbe sodorták, s egyben tudósítani arról is, hogy a föntebb vázolt komor elhatározás után hősünk útja merre vezetett, s vezetett-e még egyáltalán valahová.

Hőseinknek – úgymint Burián Károly főművezetőnek, az ő bájos és fiatal feleségének, két kicsiny gyermeke anyjának, Erzsikének, kinek sötét pillák árnyalják mély tűzű, szürke szemét, az apátlan-anyátlan-szállástalan Göncöl Pálnak, volt alkoholistának és matematikai zseninek s a haladó szellemű hajadonnak, Maglódi Annamáriának, továbbá Angélának, Erzsike szomszédasszonyának és kedvenc barátnőjének s a többieknek, kiket helyszűke miatt nem áll módunkban fölsorolni – sorsáról mindenkor pontos, tárgy- és dokumentumszerű leírást próbáltunk közreadni az itt következő lapokon, megkíséreltük föltárni az emberi cselekedetek rugóit és indítékait; fölkutattuk a múltnak ködbe vesző tájait, bebarangoltuk annak gazverte, kanyargós ösvényeit is, amidőn úgy látszott, hogy hőseink jelenbeli döntéseit a múltnak már-már feledésbe merülő eseményei, emlékei és élményei befolyásolhatták.

Hőseink viselt dolgait azonban sem el-, sem megítélni nem akartuk, híven azon meggyőződésünkhöz, hogy ezzel a krónikás átlépné illetékessége határait.

Az ítélkezésnek felelősségteljes, ám egyben örömteli tisztét ily módon az Olvasóra testálván, ajánlja magát az Olvasó jóindulatába – az alább következő történetet az Olvasó okulására, és (szeretné remélni) szórakozására lejegyző –

KRÓNIKÁS